Hajápolás A-tól Z-ig!

A haj, maga az önvallomás. Mindannyian ápolt, csillogó, egészséges frizurára vágyunk, azonban keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy egy wellness szalonban, mester fodrászok kezei között pihenhessék ki a nyári pörgés fáradalmait és készüljenek fel a télre. Hirtelen sokat csökken a hőmérséklet, amit minden porcikánk megérez. Ilyenkor nem árt felkészíteni a testünket is a környezeti változásokra. A hidegre természetes válaszreakcióként megváltozik a hormontermelésünk, aminek következtében változik a bőr faggyútermelése, nedvességtartalma, így a hajunk is könnyebben zsírosodhat, vagy kiszáradhat, esetleg töredezhet. A téli folyamatos hideg-meleg váltakozás pedig még inkább összezavarja szervezetünk. Így nem árt, ha már most elkezdünk a hajunkkal foglalkozni, hogy kevésbé károsodjon a következő pár hónapban!

Elsőként nem árt szétnézni a környezetünkben és az őszi nagytakarítás alkalmával összeszedni a hajápoló eszközeinket is.  A sok hajhab, hajlakk, egyenesítő vagy göndörítő gél, és minden egyéb kence, amit a formázáskor a hajunkra kenünk, ott marad a hajkefénkben, a kisebb fésűinken, hajvasalóinkon, hajsütővasakon. Lehet, hogy konkrét egészségügyi problémát nem okoz, de az biztos, hogy a frizuránk sokat veszthet a fényéből, ha pluszban ilyen sok felesleges kosz kerül rá. A hajvasalót és társait érdemes a szivaccsal és a fertőtlenítő eszközökkel alaposan letakarítani és tisztára törölni. Ezek után jöhetnek a fésűk. Elsőként a körömkefével kell kiszedni a szennyeződést, majd egy teáskanál szódabikarbónát tegyünk egy tál meleg vízbe, amibe beáztatjuk a hajkeféinket. Hagyjuk a vizet kihűlni, aztán a fésűket megszáradni és voilá, mindenünk teljesen tiszta lesz.

Ha a környezetünkkel megvagyunk, folytathatjuk a belsőnkkel. Minden reklám azt hangoztatja, hogy „ez a pakolás helyrehozza a széttöredezett hajvégeket, mert behatol a haj belsejébe”. Egy kicsit jobban belegondolva rájöhetünk, hogy ez óriási baromság. Nincs olyan sampon, hajvég ápoló, balzsam, ami felnyitná a hajunk és belülről felturbózná a molekuláris szerkezetét, vagy összeragasztaná a széttört végeket. A titka az egészséges szervezet, amit a helyes táplálkozás és a vitaminok segítenek. Nem is gondolnánk, hogy milyen sok étel van, amivel segíthetünk még szebbé tenni a hajunkat. Felesleges egy komplett kémia órába belemennünk, elég annyit tudnunk, hogy a hajunknak szüksége van a cisztein nevezetű aminosavra. A szervezetünk is képes előállítani, de extra bevitellel képes még fényesebbé varázsolni a hajunk. A legtöbb, magas fehérjetartalmú élelmiszerben előfordul:

Állati eredetű: tojás, tej, sajt, joghurt, sertés, kolbász, marha, csirke, pulyka, kacsa, löncshús

Növényi eredetű: pirospaprika, fokhagyma, vöröshagyma, brokkoli, zab, búzacsíra

Mindezeken felül a ráncok megelőzése céljából is hatásos, sőt másnaposság ellen is kiváló! Ezen kívül a természetes úton szervezetbe juttatott szilícium is segíti a haj megerősödését, ami megtalálható a zöldbabban, a spenótban, a céklában, a lencsében, a teljes kiőrlésű gabonákban és pár ásványvízben. A dús hajkorona érdekében főleg vas tartalmú ételeket kell fogyasztanunk, ilyen a vörös hús, vesebab, illetve szintén a lencse és spenót. Aki pedig kifejezetten növeszteni szeretné a haját, szedjen extra vitaminokat, elsősorban a kifejezetten gyógynövényből készülteket ajánlom, mert abban a legkevesebb a mesterséges anyag, illetve az étvágynövelő szer.

Végső lépésként következhetnek a kényeztető balzsamok, pakolások. Sok olyan, hétköznapi dolog van otthon, amiből kiváló pakolást készíthetünk magunknak és még csak nem is fordult meg a fejünkben, hogy a hajunkra kenjük őket. Ilyen az olivaolaj, a tojás sárgája és a tej. A haj hosszúságától függően szükség van 2 db tojás sárgájára (rövid hajúaknak elég 1 db), amihez hozzá keverünk egy diónyi sampont, egy evőkanálnyi balzsamot és egy teás kanálnyi olivaolajat és egy nagyon pici tejet. Ne legyen túl csöpögős, mert nem marad majd meg szépen a hajunkon. Ez lesz a speciális pakolásunk! A hajunk végét benedvesítjük, a masszát pedig betesszük 10 másodpercre a mikróba. Egy new york-i mester fodrász nyilatkozta, hogy ha megmelegítjük egy kicsit a hajbalzsamot, a hő hatására jobban aktiválódnak benne az ápoló anyagok és sokkal jobb hatást érhetünk el. Nem szabad azonban túlmelegítenünk, egyrészt mert megégethetjük vele a hajunk, másrészt, mert ha megsül benne a tojás sárgája, nem csak hogy büdös lesz, de nem is tudjuk majd a hajunkra kenni. Ha sikerült elérni a kéznek is kellemes meleg hőmérsékletet, bekenjük a hajunk végét és egyenletesen belefésüljük, hogy mindenhova kerüljön a pakolásból. A töveket hagyjuk ki egyedül, mert az olaj hatására zsírosodást érünk el vele, így többet árt, mint használ. Tegyünk rá folpackot vagy zuhanysapkát, aztán egy törölközőt, hogy melegen tartsuk, minimum fél óra elteltével jöhet az öblítés és azonnal észrevehető lesz az eredmény!

Végül pedig ne feledjétek, hogy nem csak alkalmanként, hanem mindig óvni és ápolni kell a fürtjeink!

B

Facebook

Instagram: biankastyle

Ask.fm

Tumblr

Youtube

 

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

One thought on “Hajápolás A-tól Z-ig!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam