Borkóstoló, egy nap a városon kívül

Mostanában nagyon sokat dolgozom, ezért Ágival nagyon sokat nevettünk azon, hogy bár tavaly eljutottunk Gdansk-ba, idén örülünk, és komplett nyaralásnak éljük meg, ha sikerül elhagyni Budapest közigazgatási határait. Ezért is örültem nagyon, hogy beauty bloggerként is meghívást kaptam a Twickel szőlőbirtoktól Szekszárdra, hogy megkóstoljuk a leghíresebb boraik és megnézzük a sok-sok hektárnyi szőlőt, amiből a sok-sok palack bor készül.

Egy csapat gasztro bloggerrel együtt utaztunk le egy kisbusszal Szekszárdra, majd átültünk kis csapatokban a szőlőbirtok tulajdonában lévő terepjárókba, hogy azzal hódítsuk meg környező szőlőket. Miközben utaztunk, a cégvezetők, dolgozók folyamatosan meséltek nekünk a szőlőkről, a borászkodásról, és a környező nevezetességekről.

Az első megálló Bátaszéken volt, a 2016-os év fája díjat elnyert Molyhos Tölgynél, mellette a festői kis kápolnával. Itt találkozhattunk a Twickel cég tulajdonosával, aki elmesélte, hogy anyjától vette át a cég vezetését, egyébként német származású és -csak hogy ne untassalak az unalmas részletekkel- megtudtam, hogy minden évben az aktuális különleges bort a lányairól nevezi el, ami szerintem tök cuki. Bár a jövő évben bajban lesznek, mert már mind a négy lányáról nevezett el bort, így vagy új gyerekre, vagy új nevekre lesz szükség, én pedig a nemlétező bajszom alatt elmotyogtam, hogy rólam nyugodtan nevezhetne el, mekkora poén lenne. Szerintem nem hallotta. 😀

Itt egy fehérbort kóstoltunk, mellé pogácsákat falatoztunk, majd miután kigyönyörködtük magunkat a tájban – és kellően sokat fotózkodtunk- tovább indultunk, keresztül pár hektár szőlőn (komolyan mondom én még életemben nem láttam ennyit egy helyen), hogy közvetlenül egy helyes kis romos épület mellett, a lugasok közt  megkóstolhassuk a következő, már vörös bort és természetesen, itt is kihasználtuk a szép zöld ajtó adta lehetőségeket, és kattintgattunk ezerrel.

 

Hogy teljesen őszinte legyek veletek, ami a bort illeti, nem jegyzeteltem. Leírhatnám itt, hogy melyik Twickel bor, a Kadarka, a Sauvignon Blanc, a Cuvée vagy a Merlot mennyire testes, édes, vagy akármilyen volt, de a hatodik bor után elvesztettem a fonalat. Szeretem a bort, de itt azt hiszem nekem maga az élmény sokkal nagyobb volt, mint hogy pontosan vissza tudjam nektek adni, hogy minek milyen íze volt. Egy biztos, mind isteni finom volt a maga módján, eltekintve attól, hogy én a rosét és a fehéret kedvelem egyébként. Az ebédet is pár kilométerrel arrébb, miután megnéztük a szálkai tavat, egy lugas mellett fogyasztottuk el, kellemes harmonika kíséretében, aki instagramon követ, az láthatott onnan mindent, ugyanis élőben is bejelentkeztem pár percre! 🙂

A -számomra- érdekesebbik része akkor kezdődött, mikor “lementünk” a boros pincébe, és igen, direkt írtam idézőjelbe, ugyanis itt kivételesen felfelé mentünk az üzemből, tehát maga a pince nem a klasszikus értelemben véve volt a föld alatt. Megnézhettünk egy csomó tartályt, amiről kiderült, hogy egy darab 80 000 palack bort rejt – itt kaptam egy kisebb sokkot-, majd egy darabig poénkodtam is vele, hogy ha lehet engem engedjenek bele, elég jól úszom, egyébként is melegem van, tehát simán megmártóznék. Sajnos ez a vágyam nem teljesült, ellenben belenyúlhattam az egyikbe, ami természetesen üres volt, és megtapogathattam a benne lévő borkövet. Ugyanis az eljárás során, körül-belül hasonlóan a vízkőhöz, borkő ül ki a tartályok belső falára, ami a fehér esetében sárgás, még a vörösbor esetében lilás kristályt jelent, egyébként kaptunk is belőle szuvenírnek, így már a szobámban is van egy dekor elemnek. 🙂

Mondanom sem kell, hogy itt is megkóstoltunk még én két, még a többiek három féle vörösbort, illetve itt is ettünk pár falatot (szerintem egy év alatt nem ettem annyi szénhidrátot, mint ez alatt az egy nap alatt 😀 ). Amint véget ért a túránk, sajnos indultunk is vissza Budapestre, nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, a buszon már senki sem fotózott, pedig most szép kis alvós válogatás gyűlhetett volna össze a telefonban, amivel zsarolhatnánk egymást! A kajakóma beálltával egy jó páran szundiztunk egy nagyot a Szekszárd-Budapest távon, és hogy rólam milyen alvós képek készültek már, talán a következő bejegyzésben elárulom! 😉

B

 

 

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam