Fal

Van körülöttem egy fal. Nem az magas, áthidalhatatlan fajta, de azért egy jól érezhető, kivehető fal. Sosem voltam az a másokat tapizós és ölelgetős fajta, csak a hozzám nagyon közel állóknak nyitottam picit, de még ők sem vitték sosem túlzásba. Már dolgozom rajta, de akit még nem ismerek, pontosan érzi ezt a falat.

Azzal, hogy a kis páncélom nélkül, (értsd: smink nélkül) ültem be melléd az autóba éjszaka, hulla fáradtan, kócos hajjal, egy bakancsban, farmerban és pulcsiban, még inkább sebezhetőnek éreztem magam, elütöttem a bizonytalanságom egy poénnal, hogy tuti direkt szervezted így, “persze, hiszen olcsóbb, mint az aquapark” ütötted el egy másik poénnal talán a saját bizonytalanságodat, nem tudom, sosem láttalak még bizonytalannak. Állandóan viccelődsz, sosem tudlak komolyan venni, mindig mondasz valamit, amin vagy felháborodok vagy meghökkenek, de csak nevetni tudok rajta, saját zavaromban. Mert tudod engem nem igazán lehet zavarba hozni. Mindig minden helyzetben találok valami oda passzoló frappáns választ, vág az eszem, hát kivágom magam, mentett ez már meg rádióban élő adásban, de egy szimpla vitában is, te viszont állandóan zavarba hozol. Biztos nem vetted észre, nem mutatom jelét sem, de néha mocorgok és fészkelődök azon az anyósülésen. Ettől hittem azt, hogy még vastagabb és magasabb az a bizonyos fal, tehát te is már biztosan tudsz róla, de olyan könnyedén törtél rá magadnak egy rést, hogy észre sem vettem, és már a kezemet fogtad, néha meg is pusziltad, én meg úgy simultam bele abba az ülésbe feléd fordulva, a kezedet fogva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Aztán összekócoltad az amúgy is botrányosan álló hajam, ‘basztattad’ az arcom, a fülem, a nyakam folyamatosan és azon gondolkodtam, hogy te tényleg olyan vagy-e, mint egy kisgyerek, azok nem érzik sosem ezt a falat, ami körbevesz, csak elhalmoznak a szeretetükkel, vagy te csak nem veszel róla tudomást és egy jól felépített stratégiai játék áldozata vagyok éppen, ahol már pillanatok alatt a nyakamba került a fejed, átölelsz, puszilgatsz és pihensz.

Húztad az agyam folyamatosan, mondtam is neked, hogy olyan vagy mint a nők, azok csinálják ezt a férfiakkal, de igazából arra gondoltam, hogy én csináltam ezt mindig minden pasival, szépen kijátszod ellenem a saját fegyverem, hát legyen, valahol még élvezem is ezt a helyzetet. Persze ezt is megpróbáltam végignyomni rezzéstelen arccal, pókereznem kéne, menne nekem, elég könnyen kiismerem az embereket, bár most hogy itt vagyok lehet csak azt hiszem, mert téged nem lehet. Mintha saját magad karikatúrája lennél, egy ügyes kis bohóc, tele titkokkal, meg számtalan csípőből jövő hülye poénnal. Egy pillanatra komolyodtál csak meg. Megcsókoltál, pont mikor egy mondat közepén tartottam, emlékszem utólag be is villant, hogy valami amerikai vígjátékban magyarázza a humorista, hogy így kell megcsókolni egy nőt, a mondat közepénél járva, mikor nem számít rá, csak akkor juthatsz célba. De megkomolyodtál mikor visszacsókoltam és zavarba is hoztalak egy időre, még kértem, hogy németül beszélj nekem, igazán tetszett, hogy végre én vagyok fölényben, legalább érzetre, még ha nem is igaziból, csak játékiból, még ha csak ideig óráig is tart, de élveztem. Aztán visszamentél külföldre és most megint hagyom, hogy haladjon az idő előre, majd meglátjuk mi lesz, felhívsz-e ha hazaértél, vagy várom majd megint a semmit, még egyszer csak meg nem jelensz a ház előtt, és írod nekem facebook chaten, hogy “tempooo tempooo, gyere lefele”.

B

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam