Franciázva

Kopogott a cipősarkam mikor beléptem a Liberté apró fekete fehér kövekkel kirakott helyiségbe. Szinte senki sem volt bent, a pincér kedvesen köszöntött, de már a szó felénél félbeszakította a kávégép hangja, a csészék csörömpölése. A tekintetem a hatalmas gép mögé tévedt, figyeltem ahogy a barista kocogtatja a poharat a pulthoz. Mélyet szippantottam a levegőbe, magamba szívva a kávégőz minden apró kis illatfoszlányát, majd a pincér második megszólítására tértem vissza a jelenbe. “Bent vagy kint foglalnátok helyet?”

Magával ragadott a hely hangulata, gyorsan a benti asztalt választottam a hangulatos, apró kis virág díszekkel, de ahogy a kinti eget rózsaszínre festette a nap, gyorsan a terasz mellé pártoltam. Egy ismerős vett észre kint, ahogy a kávémnak örültem önfeledten, és azzal a mondattal szakította meg a gondolatmenetem, hogy “Már messziről azt néztem, ki ül itt Coco Chanel-esen!”. Megnyugodva konstatáltam, hogy inkább franciásnak nézek ki, mint diáklánynak, bár őszintén szólva Blair Waldorf sem áll tőlem messze, azt hiszem így még a diáklány jelzőt is bóknak vettem volna.

Snapseed_3

A francia sikkről gondolkodtam. Mindenki a francia stílusosságra törekszik, arra a bizonyos megfoghatatlan francia eleganciára, ami olyan pehelykönnyednek látszik, mintha két harapás croissant között elsajátítható lennie. Pedig szerintem elegánsnak lenni mást jelent.

Volt a gimnáziumban egy osztálytársnőm, akivel eleinte még jóban is voltam, majd mintha versengeni kezdett volna velem. Kritizálta a sminkem, a hajam, az öltözködésem, méregette, hogy melyikünknek sikerült többet fogynia, néha-néha óvatosan megérdeklődte, mit hol vettem, csak hogy belé köthessen. Elég rosszul érintett, egy időre az önbizalmam is teljesen elvesztettem, sokszor véltem azt, hogy mások engem méregetnek, vagy rajtam nevetnek. Később utánozni kezdett, előfordult, hogy ugyanolyan ruhadarabot vett, mint amilyet én viseltem. Egyszer a stílusomra vonatkozva tett valamilyen megjegyzést, amit nagyon magamra vettem, és felháborodva meséltem el egy felnőtt nő ismerősömnek, aki mindkettőnket ismert. Azt válaszolta nekem: “Van egy nagy különbség kettőtök között, amit akkor is észrevesz bárki, ha ugyanolyan ruhában jelentek meg. Neked van egy nagy erényed vele szemben, amit elég nehéz lenne körülírni, de olyasmi, mint a veled született elengancia.”

12959380_999708070085041_1308626422_o

Mégis mikor az elegáns szót emlegetjük egy csinosan felöltözött, kimért nő jut eszünkbe. Pedig nem kell hozzá ruha, de még csak magas sarkú cipő sem. Nem a póz, a modorosság, vagy a merev tartás szüli az eleganciát. Elegáns lehet egy kislány a babája haját fésülve. Egy szerelmes pillantás a kedvesedre. Egy lábujjhegyen, nesztelenül a nappalin átsettenkedő lány hajnalban. Mikor végre leveszed a magassarkúdat és elnyújtod a lábad a fűben. Mikor sokatmondóan rámosolyogsz a barátnődre. Mikor önfeledten kacagsz egyet. Mikor elsüt egy mocskos poént a legcsendesebb lány a társaságban, amin mindenki nevet. Mikor valakinek kéretlenül is segítesz. Mikor megsimogatod egy barátod karját, puszta szeretetből. Egy kézmozdulat, ahogy a tejet a kávédba löttyinted.

IMG_7805

Mert az elegancia nem velünk születik, de még csak nem is komoly munka eredménye. Elegánsnak tenni annyit tesz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

12970105_999657966756718_1493470125_o

Napszemüveg: New Yorker

Ruha: Maggies

Köröm: Roxy- Imaginails Hungary (Instagram) 

Gyűrű: H&M

Cipő: Zara

A sminkről a videót megnézhetitek ITT!

B

 

 

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam