Hello 2016

Ültem a meleg vízben, néztem hogyan száll fel a pára az arcom előtt, egészen magasra, mikor már felderenghetne mögötte a város képe, de éppen hogy egy-két épület sziluettjét látom csak, mert a köd homálya borít mindent. Azon tűnődtem mikor ültem egyedül ilyen hidegben utoljára a forró vízben, de rájöttem, hogy talán pont egy éve lehetett. Néztem ahogy táncol a víz az ujjaim között, és a kék fényt ami lentről megvilágítja a vizet, nem is értem miért nem kapcsolom be azt a fényt sosem, pedig hangulatot ad ennek a pezsegő víznek, “kék, és olyan szép…

és  a száj, mi most más szívéhez szól. Tiéd volt az arc, tudom most már jól és azóta- jégből vagyok, talán fel sem olvadok.” Csengett a fülemben automatikusan Caramel hangja, pörgött le a szemem előtt koncert, jó érzéssel eltöltve, hogy ott lehettem és némi keserűség ízével a számban, mert annyira igaz rám ez a zene. Majd egyik emlék követte a másikat. Mikor is ültem itt egyedül utoljára? Min is gondolkodtam akkor? Kikkel is beszélgettem akkor nap mint nap? Így szépen lassan végig pörgettem az évet a fejemben. Mi változott, kikhez kerültem közel, milyen új helyeken jártam, milyen új impulzusok értek, kikkel találkoztam akik egy kicsit is változtattak az életemen, vagy kik azok akik sokat is változtattak, elgondolkodtattak, akik előre visznek, vagy akik hátráltattak. Kik azok akik inspiráltak, kik azok akik bántottak.

Volt akit megpróbáltam szeretni, tényleg, minden erőmmel. Szerettem is, de azt hiszem nem eléggé. Volt aki rögtön belopta magát a szívembe, de én nem az övébe. Volt aki hirtelen került hozzám nagyon közel, talán túlságosan hirtelen és túlságosan közel, ezért menekült utána el. És akkor rájöttem, hogy tulajdonképpen ezeken az embereken már réges-rég túl estem, mert egyik sem fáj egy kicsit sem.

large (13)

És akkor ott, elbúcsúztam egyesével. Elbúcsúztam a szerelmektől, amikről csak azt hittem szerelem, elbúcsúztam a barátoktól, akik nem voltak igaziak, hiába próbáltam megtenni értük mindent. Elbúcsúztam mindentől, ami ebben az évben fájt nekem.
  

  Január 1. este, kutyasétáltatás közben, pedig végül rájöttem, mit is tanultam meg ebben az évben. Egyedül lenni. Csend volt, olyan csend amit talán még sosem hallottam Pesten. Sehol egy autó, egy ablakból kiszűrődő film jelenete, egy erkélyen cigiző ember nesze, de még csak a szél sem mozgott egy cseppet sem. Egyedül voltam. De már nem fájt. Élveztem. És már köd sem fedett be semmit sem.

B

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam