Meséld el újra Mama

Emlékszel Mama? Mikor majdnem 3 évvel ez előtt ültem nálad a konyhában, szomorúan, kétségbeesetten (és bár neked sosem vallanám be) másnaposan. Mondjuk, pontosan tudom, hogy ha bevallanám sem mondanál semmit, hiszem te engedted először, hogy megkóstoljak egy bacardi breezert, és minden alkalommal kínálgatod nekem a csokilikőrt, amit te készítesz, vagy a bort, amit a Papának veszünk. Akkor ott, szerintem te is megértetted volna. Így sem kellett semmit mondanom, leültél mellém kedvesen és megkérdezted hogy vagyok, amire pókerarccal, a kényszermosolyomat felöltve vágtam rá, hogy jól. Morzsolgattam a kis hímzett terítőt, te pedig azon sajnálkoztál mennyire nincs étvágyam, alig ettem valamit az üres húslevesen kívül, pedig milyen szép vagyok, már eleget fogytam. Aztán a beálló csendet finoman, puhán törted meg azzal, hogy jobban leszek. Egyszer, jobban leszek.

Én csak azt kérdezgettem magamtól, hogy hogy történhetett meg mindez? Hogy egyszer csak kiderül, hogy a tartós és tökéletes kapcsolatomban engem megcsalnak és egyik pillanatról a másikra vége mindennek. Emlékszel, azt mondtad nekem Mama, hogy mindig szeressen jobban a fiú, mint én őt és soha többé nem vakít majd el semmi. De mégis hogyan lehet ezt csinálni Mama? Hogy lehet szerelmesnek is lenni, meg józannak is maradni? Mégis hogyan tudom kontrollálni az érzéseim? Hogyan tudom én majd azt megállapítani, hogy mikor szeret engem jobban az a fiú, mint én őt? Hozzánk már nem jön oda senki, hogy elkérjen a szüleinktől, hogy elmehessünk a bálba. Engem már nem kér fel táncolni a fiú a falubálon, és nem véd meg a saját anyámtól, ha az nem szépen bánik velem. Engem már nem ment meg senki, mert rákényszerültem, hogy megmentsem magam Mama. Én már nem tudom eldönteni, hogy elhiggyem-e, amit nekem a fiúk mondanak, én már nem tudom hogyan is kell velük bánni, pedig már három éve próbálom Mama. Itt már a fiúk még a kocsijukkal is jobban bánnak, mint a lányokkal. Ma már nem vesznek virágot a lánynak, és nem tudják, hogy mi az a randi, már nincsenek olyan kék szemű hercegek, mint a Papa volt, hogy küzd a lányért ameddig csak kell. Tudom, tudom még nem vagyok elkésve, csak kicsit eltévedve vagyok Mama, és annak is örülök, hogy legalább ti nem sürgettek a Papával. Olyan jót nevettem, amikor a telefonba behallottam, mikor Papa megkérdezni, hogy és nálam mikor lesz már a lagzi, te meg csak annyit mondtál, hogy nem hülye a gyerek, nem megy még férjhez! Csak én attól félek Mama, hogy én soha nem megyek férjhez. Mert úgy tűnik én sem vagyok egyszerű eset. Én hangosan kimondom, amit gondolok, néha túl hamar és túl sokszor, néha poénkodom, de az a vicc megbántja a másikat, pedig nem bántásnak szántam. Néha akaratos vagyok és makacs, de ezeket te is tudod Mama. Ahogy azt is, hogy ezen felül őszinte is vagyok és hűséges, és kompromisszumképes, de én vagy szeretek vagy nem. Nem tudok a kettő között egyensúlyozni, és ha szeretek akkor én nagyon szeretek Mama, nem csak úgy, hogy közben át tudjam gondolni, hogy a fiú mennyire és hogyan szeret, vagy szeret-e engem egyáltalán. Mert tudod akit szerettem, az is inkább a kényelmet, az egyszerűt, a semmilyent választotta, a könnyebbik utat, és nem is boldog tőle. Én viszont képes lennék a nehezebb utat választani Mama, én képes vagyok bízni, ha arra nekem a fiú okot ad. De mi van, ha az út nem választ engem Mama? Ezeknek a fiúknak már kényelmesebb inkább a könnyebbik úton maradni és meg sem kísérelni a nehezebbiket. Pedig már úgy szeretnék hozzád hazavinni valakit Mama, hogy megmutassam neki, hogy nincs az a gulyásleves Pest egyik éttermében sem, ami felérne a tiédhez, úgy szeretném már Mama, hogy a saját szemeddel lásd, hogy nekem is sikerül majd az, ami nektek a Papával.

Aztán azon a napon, mikor a hímzett terítőt morzsolgattam a kezeim között, könny szökött a szemembe, ahogy csak dicsértél, de mielőtt még elsírtam volna magam, inkább csak arra kértelek, hogy meséld el újra Mama, hogy hogy is volt az a bál a Papával?

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam