Sziget fesztivál első nap

Tudom, hogy még nincs vége, de azt hiszem az egyik legjobb nyaram volt ez az idei. Sosem voltam még a Sziget fesztiválon, de mindent el kell kezdeni egyszer, idén két napot tomboltam végig. Nem tudom hogyan alakult így, valahogy ha mentem, mindig a Balaton Soundra mentem, most viszont olyan felhozatallal rukkolt elő a Sziget, hogy úgy éreztem ott a helyem és amilyen mázlista vagyok, két napra ki is jutottam.

Emlékszem mikor először néztem meg a fellépők listáját, és próbáltam magam arra kényszeríteni, hogy válasszak egy, maximum két napot, amelyikre mindenképpen ki szeretnék menni. Első körben ez a ‘maximum kettő’ négy volt, aztán nagy nehézségek árán sikerül leredukálnom (mostanra) kettőre, bár a John Newman koncertet megnéztem még volna, de sebaj, nem vagyok telhetetlen.

Az első helyen természetesen Rihanna végzett. Bevallom, nem vagyok az a rajongó típus, sosem remegtem senkiért sem, hogy elájulok, hogy előttem van, vagy személyesen találkozhatok vele, bár tény ami tény, egy Beyoncé koncertért hajlandó lennék egy tetemesebb összeget kiadni. Na, de vissza Rihannára. Arra a napra a kedvenc boltom jóvoltából jutottam el, a H&M egy komplett álomvilágot varázsolt a Szigetre, fotó sarokkal, játékokkal, pihenő relaxáló hellyel és ha ez nem lenne elég egy komplett unikornissal. 😀 Miután mentünk egy kört a felhők felett, megvártuk a Rihanna koncertet, amiről már mindenki elolvasott vagy negyven cikket. Őszinte leszek, nem volt életem legjobb koncertje, de ha követtek Snapchaten láthattátok, hogy én jól éreztem magam, végig énekeltem -ha már Riri nem is (és elnézést is kérek tőletek ezért, a hangomra nincs mentségem)- plusz végig is táncoltam.

Egyébként az egész Sziget óriási kellemes csalódás volt, imádtam, hogy tele volt zegzugos részekkel, tényleg minden volt kint, a sakk klubtól kezdve, mindenféle kaján át, egy csomó magyar tervezői ruhán keresztül, a kis H&M Álom világig. Persze eltévednem sikerült, de ez már egy másik történet, amit a következő bejegyzésben mesélek el.

B

 

About B

Egész életemben a tökéletességre törekedtem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek tökéletes, sőt még a közelébe sem érhetek soha. Egyébként is minek? A tökéletesség unalmas, így ha sikerülne is azzá válnom, megszűnnék érdekesnek lenni és inkább leszek érdekes, egyedi, esetleg megosztó, mint unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Protected by WP Anti Spam